Tejberizs főzés egyszerűen – gyümölcsrizs házilag

Szent meggyőződésem, hogy a legegyszerűbb ételeket lehet a legjobban elrontani, mert senki sem fordít rá nagyobb energiát, hogy elmagyarázza, mitől lesz tuti például a tejberizs. A boltokban méregdrágán kaphatók a csokis, fahéjas és lekváros gyümölcsrizsek – ezek is simán és olcsón megoldhatók házilag.

Tejberizs

A tejberizs főzésének szerény véleményem szerint két titka van: 1. a víz, 2. a pihentetés.
Ami kell hozzá, egy tekintélyesebb mennyiséghez:

1 bögre rizs
1 liter tej (3,5%-os, mert attól krémesebb lesz)
1-2 dl víz
3-4 evőkanál cukor
kakaópor, fahéj, gyümölcsbefőtt, akármi az ízesítéshez

1. A történet úgy indul, hogy a rizst átválogatjuk, mert kicsit ciki, ha kő kerül az ember foga alá. Villámgyors mozdulatokkal 3-szor átmossuk.

2. Közben feltesszük a tejet és a vizet forrni közösen, egy lábasban. Először 1 deci vízzel próbálkozzunk. Ha forr a tej-víz keverék, öntsük bele a rizst, és folyamatos keverés mellett főzzük. Kóstolgassuk, hogy mikor puha. TÖK puhának kell lennie, akkor jó. Ha még nem puha, és úgy látjuk, hogy már nagyon sűrű, akkor még öntsünk hozzá vizet. (Azt a másik 1 decit, amit a hozzávalóknál írtam.)
3. Amikor a rizs puha ÉS úgy bugyog, mint egy iszapos gejzír, akkor jó, le lehet zárni a gázt alatta. Ekkor tesszük bele a cukrot, elkeverjük, majd le kell fedni, és 10 percig állni hagyni. A rizs ekkor még szív magába egy kis folyadékot, de ha kemény maradt, akkor nagy kínszenvedések várnak ránk, mert cukorral együtt visszatenni, és tovább főzni nem nyerő.

Hibaelhárítás!
1. Ha kemény a rizs, és már benne van a cukor, akkor nincs más hátra, mint a villámgyors keverés, ugyanis ekkor már könnyen odakozmál. Vizet bele!
2. Ha odakozmált, szedjük le a tetejéről az anyagot, ne vakarjuk, ne próbáljuk elkeverni. Másik lábasban lehet folytatni a műveletet.

Gyümölcsrizs

Aki kicsit folyósabban szereti a gyümölcsrizst, az a főzés és a pihentetés után még egy kis tejet öntsön a rizshez, ugyanis a tejberizs, ami melegen éppen jó, másnapra kissé keményen áll össze.

Érdemes kipróbálni, hogy kis műanyag dobozok aljára lekvárt vagy befőttet teszünk és erre öntjük a még langyos rizst. Hűtőbe téve 1-2 napig remekül eláll.

Aki csokisan szereti, az a még meleg tejberizs tetejére szórhat cukrozott kakaóport, vagy kipróbálhatja rétegesen Nutellával is.