Sehol sem olyan változatosak a tésztaformák, mint Olaszországban, a legtöbb tészta olasz neve pedig formájára utal. Még a főzési módra is külön szó van: „al dente” (szó szerint a fog alá), ami azt jelenti, hogy a tésztának épp olyan keménységűnek kell lennie, hogy harapni lehessen, vagyis nem szabad túlfőzni. Ami a tészta történetét illeti, a „találmányt” 1295-ben Marco Polo szállította haza Kínából, illetve az araboktól is bekerült egy lasagne szerű tésztaféle Szicíliába. Ez a két esemény vezetett oda, hogy a tésztaételek fogyasztása elterjedt Olaszországban.
Az olaszok a tésztákat legtöbbször valammiféle paradicsomos, olivaolajos szósszal fogyasztják, amelynek neve: „sugo”. Nagyon kedvelik a pesto-t, amely fenyőmaggal, zöldfűszerekkel, olívaolajjal készülő mártás.
A leggyakoribb olasz tészták típusai
Spagetti – a legismertebb olasz tészta, hosszú, hengeres formájú
Cappelletti – apró, töltött kis „derelyék”, két ellentétes sarkukkal egymáshoz ragasztva
Lasagne – tésztalap, amelyet egy jó recepttel a kezünkben nem szükséges előre megfőzni
Tortellini – apró, töltött tészta, hasonlít a cappelletti-hez
Farfalle – „lepke” vagyis kis csokornyakkendő formájú
Rigatoni – csőtészta, amelyen hosszában mélyedések futnak
Ruote – kocsikerék formájú tészta
Fettuccine – „kis szalagok”
Bucatini – hosszú, belül üreges csőtészta
Fusilli – nálunk orsótésztának nevezett, de annál sokkal több „menetet” tartalmazó tészta, máshogy „megtekert spagetti”
Linguine – szélesmetélt, amely olyan hosszú, mint a spagetti
Tagliatelle – szélesmetélt
Pappardelle – szélesmetélt, de még szélesebb, mint a tagliatelle
Paglia e fieno – kétféle színű (zöld és halványsárga) szélesmetélt
Orechiette – kagylótészta, szó szerinti fordításban „fülecske”
